Magyar-török kapcsolatok a századfordulón
BUDAPEST | 2024. november 10–11.
Budapesti Történeti Múzeum – Vármúzeum, Gótikus terem
Az idei, tizenkettedik konferenciát kicsit átszerveztük. Rendhagyó módon kibővítettük a korábban megszabott időkeretet. Mivel a kormány 2023 év végén bejelentette, hogy a 2024. esztendő Magyar-Török kulturális évad lesz, ezért arra gondoltunk, hogy ez előtt mi is tisztelgünk azzal, hogy 1946-ig fogadjuk be a jelentkezéseket. Így össze is gyűlt egy szekció, ami a hódoltság utáni időszakkal foglalkozik. Ezen kívül eddig nem látott számban kerestek fel minket tanársegédek, PhD-, és MA szakos hallgatók.
Köszöntő
M. Pap Gergely elnök Hungari Dzsebedzsi Kulturális Hagyományőrző és Sportegyesület
Megnyitó
dr. Csorba László főigazgató, Budapesti Történeti Múzeum
Előzetes jelentés Nagy Szülejmán versgyűjteményének eddig ismeretlen, korai kéziratáról
dr. Péri Benedek tanszékvezető, Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Török Filológiai Tanszék
Követek egymás között –
A konstantinápolyi francia és Habsburg állandó követek kapcsolata az 1580-as évek elején
Gillich Olivér történelem PhD hallgató, Eötvös Loránd Tudományegyetem
„El vagyok felejtve” –
egy magyar lovas hadnagy és egy török csausz szabadulása a rabságból a 17. század közepén
dr. Tóth Hajnalka egyetemi adjunktus, Szegedi Tudományegyetem Közép és Kora Újkori Magyar Történeti Tanszék, a HUN-REN–SZTE Oszmán Kori Kutatócsoport tudományos munkatársa
„Uraságod viseljen gondot reánk, hogy el ne pusztuljunk” –
Panaszlevelek a hódoltságból
László István történelem MA szakos hallgató, Eötvös Loránd Tudományegyetem
Nagy események egy kisvárosban
(forrásfeldolgozás Mezőtúr hódoltság kori történetéből)
Öner Erika tanársegéd, történelem PhD hallgató, Szegedi Tudományegyetem
Jogszolgáltatás a hódolt Debrecenben:
A Hajdú-Bihar Vármegyei Levéltár török iratainak tükrében
Pokorni Mihály tanársegéd, történelem PhD hallgató, Szegedi Tudományegyetem
Vita
Felszólalók: dr. Habil Tóth Hajnalka, László István, Öner Erika, M. Pap Gergely, Hargitai Szabolcs
A mohácsi csata rekonstrukciója
Drusza Tamás tanársegéd, Nemzeti Közszolgálati Egyetem
Aranytányér helyett vasgolyó
Várad 1660-as ostroma újabb levéltári források szemszögéből
dr. Komjáti Zoltán Igor történész, önálló tudományos kutató
„Mi bizony kötünk muszkával, kozákkal, sőt, ha látjuk,
őfelsége ellenünk van, törökkel is békülnünk kell…” –
II. Rákóczi György elkeseredett küzdelme a hatalomban maradásért
Nagy Zoltán történelem PhD hallgató, Szegedi Tudományegyetem
Zrínyi Ádám mint muraközi és légrádi főkapitány (1684–1691)
Sztán Iván történelem PhD hallgató, Szegedi Tudományegyetem
Lovasharc és lovassági taktika az oszmán-török hadtörténet emblematikus ütközeteiben és csatáiban
dr. Igaz Levente történész, önálló tudományos kutató
Hodoltsagkora.hu –
Az oszmán koros hagyományőrzés előszobája
Bolyai Csaba hagyományőrző
Kerámia készítés-technikai kérdések (poszter)
Véninger Péter restaurátor, Budapesti Történeti Múzeum
Vita
Felszólalók: Drusza Tamás, Zay Orsolya, M. Pap Gergely, Kluge-Kövesi Krisztina, Véninger Péter
XVII. századi sprang öv a magyar nemesi viseletben
(rekonstrukció készítés egy török kori végvár leletei alapján)
Egervári Márta textilrestaurátor-művész, Laczkó Dezső Múzeum
Kaftan, dolaman, entari, salavar, gömlek, cepken, ferace,
sarik, etekli entari, içlik, üç etek, hüseyni entari, börk, cintamani
Kiszely Orsolya Népi Iparművész, a Népművészet Ifjú Mestere
„Kis subájok is volt akkor az kisasszonyoknak” –
felsőruhák a kora újkori magyarok körében
Zay Orsolya, régész-történész, önálló tudományos kutató
Vita
Felszólalók: Kluge-Kövesi Krisztina, Zay Orsolya, M. Pap Gergely, Tóth Réka, Egervári Márta
Milyen jellegű tárgyakat használtak az oszmánok Budán?
dr. Papp Adrienn régész-muzeológus, Budapesti Történeti Múzeum – Vármúzeum, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészet és Társadalomtudományi Kar Régészettudományi Intézet adjunktusa
A Szablya, mint történelmi hidegfegyver a 16–17. században
Hamvai-Kovács Gábor könyvtáros, Országos Széchenyi Könyvtár
A janicsár agárszelindekektől a melák malakokig
Kérdések és felvetések a török-magyar/magyar-török kutya munkatípusok állományai kapcsán
Czéher György alelnök, Magyar Szelindek és Kárpáti Kalibakutya Egyesület
Vita
Felszólalók: Zay Orsolya, M. Pap Gergely, Kluge-Kövesi Krisztina, Czéher György
Kóstoljuk végig Törökországot! – A Márvány-tengeri régió
Szegedi Ágnes
A hódoltság oszmán elitje az 1640-es években
dr. Sudár Balázs történész-múzeológus, Budapesti Történeti Múzeum-Vármúzeum, a HUN-REN Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézet tudományos főmunkatársa
Az első dunántúli szandzsákok születése
dr. Sz. Simon Éva főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár
Fonyód a hódoltság határán
Szabados Ákos régész
Vita
Felszólalók: Bolyai Csaba, Sudár Balázs
Osztrák-magyar tüzéregységek a palesztin fronton:
új források, új eredmények
dr. Fodor Gábor Turkológiai témacsoport vezető, HUN-REN Bölcsészettudományi Kutatóközpont – Történettudományi Intézet
Pintér Tamás osztályvezető-kuratóriumi elnök, Magyar Nemzeti Levéltár – Nagy Háború Kutatásáért Közhasznú Alapítvány
Török „bakanóták”
dr. Szőllősy Gábor nyugalmazott főtanácsos, Magyar Mezőgazdasági Múzeum és Könyvtár
Kmety György szablyájának másolata a karsi kiállításba
Lengyel Boglárka régészeti fémrestaurátor-művész, főrestaurátor, Magyar Nemzeti Múzeum
Oszmán rendjelek a dualista Magyarországon
Péri Ákos PhD hallgató, Eötvös Loránd Tudományegyetem

