“Volt egy török, Mehemed…” – történelmi foglalkoztató

A „Volt egy török Mehemed…” hagyományőrző történelmi foglalkoztatót azzal a céllal álmodtuk meg, hogy a történelmünkben 150 éven keresztül komoly szerepet játszó Oszmán Birodalom kultúrájának különböző szeleteihez közelebb vigyük a gyerekeket és a játékos kedvüket megőrző felnőtteket. Különös gondot fordítottunk a törökség magyar világra gyakorolt kulturális hatására. A játékok egy része különböző asszociációs érzékünkre gyakorol hatást, ezen és a játékmesterek történetein keresztül vendégeink észrevétlenül gyarapíthatják a korral kapcsolatos ismereteiket. Egyik-másik állomáson maguk is belekóstolhatnak a különböző kézműves-technikákba, így egy-egy saját készítésű tárgyat is magukkal vihetnek erről a sajátos „időutazásról”. A foglalkozásainkon az oszmán korba való „visszacsöppenést” azzal is segítjük, hogy korhű ruhákat viselünk.

Pasa kincseszsákja

A „Kiskakas gyémánt félkrajcárja” óta él a kép, hogy a török urak roppant gazdagok voltak. Ha ez nem is feltétlenül igaz, bizonyos, hogy jó néhányan megszedték magukat. A játék során a résztvevő a pasa kincses zsákjának tartalmával ismerkedhet meg. Mivel azonban a kincsekre szigorúan vigyáznak, nem láthatjuk őket, és nem is érinthetjük meg a kezünkkel. A lábunkkal azonban óvatosan kitapogathatjuk! A játék során a kor mindennapi tárgyaival ismerkedünk (a játékmester mesél róluk), emellett érdekes érzékszervi tapasztalatot is szerezhetünk.

Miniatúrafestő-műhely

Előre megrajzolt, hagyományos török geometrikus mintákat, miniatúrák részleteit festjük ki olyan növényi festékekkel, amilyeneket régen is használtak. (A csoportok egy nagyobb képet is készíthetnek együttesen.) A különleges színek, színárnyalatok segítenek elvonatkoztatni jelenünktől. A résztvevők igény szerint bepillantást nyerhetnek a festékkészítés rejtelmeibe is.

Nyelvmester/szójáték

A török hódoltság kora a magyar nyelven is rajta hagyta a hatását. Számos olyan szavunk van, amelyik ekkor került a nyelvünkbe, sőt olyan mondatot is össze lehet állítani, amely mindkét nyelven ugyanazt jelenti, s szinte ugyanúgy hangzik. A néha már régiesnek tűnő szavakat az általuk jelölt tárgyakkal kell összepárosítani, miközben az állomás vezetője ezekről mesél.

Keleti oskola

Az oszmánok a 16–17. században az arab írást használták (ma latin betűkkel írnak). Az állomás e számunkra izgalmas és különleges írással ismertet meg több lépésben. Olvashatunk magyarul „visszafelé”: a törökök jobbról balra írtak. Arab ábécé segítségével megfejthetünk magyar nyelvű szöveget (írtak így a 16. században is), másolhatunk eredeti török szöveget (például a legjellegzetesebb, közismert neveket), végül megpróbálkozhatunk a gyakorlati alkalmazással is: saját nevünket írjuk le e különös betűkkel.

Az utca levegője

Üvegcsékbe gyűjtöttük a török utcákon terjengő jellemző illatokat (kávé, illatszer, sült hús, lőpor… stb.), és a megfelelő élethelyzetekről korabeli ábrázolásokból, esetleg későbbi fotókból montázsokat készítettünk. Az első feladat az illatok és a képek összepárosítása, majd egy teszt várja a résztvevőket, amely során kiderül, hogy milyen alaposan figyelték meg a képeket. Mindez megalapozza a török kor hangulatát, segít belehelyezkedni a korszakba.

Török szőnyeg, ha nem repül…

A török mindennapok jellegzetes tárgya a kilim, a szövött török szőnyeg. Ez borítja a padlót, a falakat, s ezt gurítják ki ima idején. A szőnyegnek minden kis mintája saját névvel bír és jelentése is van. Az állomás ezekkel ismertet meg egy kirakós játék és egy asszociációs feladat segítségével.

Talizmánkészítés

Ki ne ismerné Gárdonyi halhatatlan művét, az Egri csillagokat? Ki ne hallott volna Jumurdzsákról és esztelen hajszájáról az amulettje után? De mi is az amulett pontosan? Mi a különbség az amulett és a talizmán között? Ez az állomás erre ad választ, miközben a vendégek elkészíthetik saját talizmánjukat.

Janicsárföveg készítés

A korszak egyik legrettegettebb, legképzettebb katonája a janicsár volt. De miről is lehetett őket felismerni? Kik is voltak ők valójában, mi volt a feladatuk, hogyan toborozták, képezték ki őket? Miközben elkészítik az alakulat jellegzetes fejfedőjének kicsinyített mását minden kérdésre választ kaphatnak. A fejfedő elkészítése közben azt is megtanulhatják, mi a különbség a tiszti és a legénységi fejfedő között, hiszen mindkét típus elkészíthető.

Hímző műhely, bulyák műhelye

Már biztosan sokan láttak szépen hímzett török rózsákat. De hogyan készül egy ilyen hímzés, miben más az úrihímzés? Milyen öltést kell használni, milyen anyagokra varrtak a régiek? Ebben a műhelyben felfedezhető a hímzés minden titka.

Íjászat/kölyök íjászat

Az oszmán korban sok férfi hódolt egy sportnak, mégpedig az íjászatnak. Tudniillik ez nemcsak a vadászat és a háború eszköze volt, hanem egyfajta szórakozássá is vált a XVI-XVII. században, mikor hadsereg már alig használta fegyverként a puskák elterjedése miatt. Itt megtanulhatják a keleti oldást és hogy hogyan zajlott a céllövészet, a putalövészet.

Fafaragás, kanálkészítés

A történelem egyik leggyakoribb evőeszköze a kanál. Ezen az állomáson mindenki elkészítheti saját kanalát, melyet aztán akár ki is festhet a miniatúrafestő műhelyben vagy akár ráírhatja saját nevét a keleti oskolában.

Madzagoló

Szalagok egyszerű eszközzel való szövésével ismerkednek meg, a műhely látogatói. A technika sokfajta felhasználásával, díszítés lehetőségeivel gazdagodnak, és egy színes, érdekes világba repülhetnek az érdeklődők.

Fegyvermester a végeken

Fegyvermesterek, fegyver készítők és karbantartók mind az oszmán, mind a magyar oldal hadseregét erősítették. Nálunk csiszároknak nevezték őket, míg az oszmán haderő egyik különleges és kevéssé ismert alakulata a fegyvermesterekből és tűzszerészekből álló dzsebedzsi testület volt. Ezen az állomáson megismerkedhetnek az érdeklődők a szegecselt sodronyvértek készítésének lépéseivel, részt vehetnek egy szegecselt láncing készítésében. Ezen felül láthatnak sodronyos vassapkát, lánckesztyűt is.

Mi fán terem a török vitéz?

Milyen fegyvereket használtak az oszmán harcosok? Mivel védték testüket? Mi tette félelmetessé az oszmán hadigépezetet? Ezen az állomáson közelebbről is szemügyre lehet venni a korszak félelmetes fegyvereit, testet oltalmazó eszközeit.