A Jagellóktól az ország három részre szakadásáig
A helyszín szervezés alatt! | 2026. november 6–8.
Ez az év kiemelten fontos lesz az ország életében, hiszen kerek 500 évvel korábban volt a Mohácsi csata, amely végleg megváltoztatta Magyarország helyzetét. E kerek évforduló előtt szeretnénk mi is tisztelegni azzal, hogy az év végi rendezvényünkön kiemelt hangsúlyt kap a Mohácsi csata, annak közvetlen előzménye, illetve a csata utóhatása. Innen a rendezvény alcíme, és az évkör változása is. Ettől függetlenül megtartjuk a fő vonalat, a hódoltság időszakát is!
Szeretettel várjuk előadók jelentkezését. A konferenciára előadással jelentkezni 2026. augusztus 31-ig lehet, az erre készített formanyomtatványon, az alábbi a linken lehet megtalálni:
Az elmúlt évekhez hasonlóan, nemcsak az eddigi előadókat várjuk vissza. Örömmel veszünk minden új jelentkezőt függetlenül attól, hogy munkája, tanulmánya mely szintjén áll. Legyen szó BA-, MA szakos vagy doktorandusz hallgatóról, jelentkezzen bátran poszterrel vagy egy teljes előadással!
Nemcsak a történelemtudomány képviselői jelentkezhetnek, hiszen mindig nagy hangsúlyt fektettünk az interdiszciplinaritásra! Más, kapcsolódó tudományágak kutatóit is szeretnék megszóllaltatni!
Szeretnénk folytatni a konferenciakötetek megjelentetését is. A kéziratok leadási határideje 2027. április 30.
A tanácskozás nyilvános mindenki számára – hiszen az ismeretterjesztés is szerepel a célkitűzéseink között – de a részvétel előregisztrációhoz kötött, amelyről 2025. szeptember végén, október elején kell érdeklődni.