X. Élet a török hódoltságban (1526-1718)

BUDAPEST | 2022. november 11–12.
Budapesti Történeti Múzeum – Vármúzeum, Barokk csarnok

A jubileumi konferenciára szerettünk volna minden korábbi előadót meghívni, ezt nem sikerült teljes egészében kivitelezni, de így is sok eddigi előadó látogatott el a Budapesti Történeti Múzeum – Vármúzeumának Barokk termébe. A sok jelentkező ellenére sikerült új előadókat is elhívni a tanácskozásra, és egy színvonalas programon vehettünk részt. Nagyon örültünk annak, hogy népes hallgatóságot fogadhattunk!

Beharangozó

Megnyitó: M. Pap Gergely a Hungari Dzsebedzsi Kulturális Hagyományőrző és Sportegyesület elnöke

A kondominium GIS vizsgálatának oszmán kori településhálózatra vonatkozó eredményei

dr. Sz. Simon Éva főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár

Muszlim megtelepedés a hódoltságban

dr. Sudár Balázs történész, a Budapesti Történeti Múzeum muzeológusa

Vitarendezés a végeken

dr. jur. Horváth Márton jogász, hagyományőrző

„…Minket csak, mint az labdát, úgy hánynak…” –
Hadkiegészítés és hadszervezés a füleki végvárban Koháry II. István főkapitánysága idején (1667–1682)

dr. Komjáti Zoltán Igor történész

Több nemzedék egy ellenség –
a bedeghi Nyáry család harcai a törökkel

Kerékgyártó József harang- és helytörténetkutató

Változó világ, avagy hogyan változik a dísz cserépáru a török kori Buda háztartásaiban

dr. Pap Adrienn régész, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészet és Társadalomtudományi Kar Régészettudományi Intézet adjunktusa

„Kivonta pengéjét, hogy megberetválja a világot”
Borbélyokhoz írt szerelmes versek a 16. századi Isztambulban

dr. Péri Benedek egyetemi docens, Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Török Filológiai Tanszék vezetője

An Ottoman Soldier Who Participated Sultan Mehmed III’s 1596 Imperial Campaign: Silahşör Mustafa Agha

dr. Günhan Borekci történész, Central European University PU, Viyana

Budai pasák politikája és személyisége Hans Caspar 17. századi budai német származású renegát tolmács kémjelentései alapján

dr. Szabados János történész, a Szegedi Tudományegyetem adjunktusa, a Eötvös Loránd Kutatási Hálózat – Szegedi Tudományegyetem Oszmán-kori Kutatócsoport tudományos munkatársa

A karlócai béke (1699) utáni erdélyi –
temesvári határszakasz kijelölése Temesvári Oszmán aga interpretációjában

dr. Tóth Hajnalka történész, a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Középkori és Kora Újkori Magyar Történeti Tanszékének egyetemi adjunktusa

„Egy szederjes bársony szoknya magyar vállal”–
Mi az a ruhaderék és hogyan viselték a kora újkorban?

Zay Orsolya régész-történész, Dobó István Vármúzeum

Pártás kislány a hódoltság korából, a gödöllői párta rekonstrukciója

Lengyel Boglárka régészeti fémrestaurátor művész, Magyar Nemzeti Múzeum

Osmanlı kadın kiyafetleri –
oszmán női viseletek a XVI–XVII. században

dr. Szőllősy Gábor nyugalmazott főtanácsos, Magyar Mezőgazdasági Múzeum és Könyvtár

A török hagyományos íjászat újjáélesztése

dr. Murat Özveri elnök, Tirendaz íjász egyesület

Szablyavívás rekonstruálása könyvtári források alapján

Hamvai-Kovács Gábor könyvtáros, Országos Széchenyi Könyvtár

Tíz éve a tudásmegosztás szolgálatában,
avagy a Hagyomány és Múltidéző adatbázis megújulása

Hargitai-Lőrincz Andrea, Lengyel Gábor, Szőcs Judit hagyományőrzők, a reenactor.hu – a történelmi tudástár adminisztrátorai

Egy tranzitkereskedelmi állomás a hódoltságban –
Adalékok Ráckeve átmenő forgalmához a 16. század második felében

dr. Miskei Antal történész, az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem egyetemi docense

Zrínyi Ádám levelezése Batthyány II. Kristóffal (1679–1685)

Sztán Iván PhD hallgató, Szegedi Tudományegyetem

A Budafoki úti tömegsír embertani vizsgálata

Bernert Zsolt antropológus, a Magyar Természettudományi Múzeum főigazgatója, Buzár Ágota antropológus, a Magyar Természettudományi Múzeum főigazgató-helyettese

A Batthyány család magánföldesúri haderejének szerepe a törökellenes végvárrendszer fenntartásában

dr. Balogh Máté történész, HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum

Iberohungarica: Spanyolok a hódoltsági időszak Magyarországán

dr. Igaz Levente történész