In memoriam Zsigmondné (Révészné) Bartók Gertrud Judit (Afife) és Révész Ágnes
EGER | 2018. november 16–17.
Dobó István Vármúzeum, Dobó Bástya, Rendezvényterem
Nagy izgalom övezte a 2018. évi, hatodik konferenciát. Öt esztendő alatt a tanácskozás híre már nemcsak Magyarországon terjedt el, hanem átlépte a határokat is. Törökországból, Szlovákiából és Lengyelországból is érkeztek előadók, hogy színesítsék a tanácskozás programját. A lengyel hagyományőrzők egy kis szövetségbe tömörülve mutatták be, hogy milyen náluk a török korszakos újrajátszás. Egy teljes keresztmetszetet adva ezzel a hallgatóságnak. Azt hiszem bátran kijelenthetjük, hogy a 2018-as évben vált a konferencia ténylegesen nemzetközivé.
Az izgalmak mellett tovább nehezítette a szervezést, hogy csapatunkat egy újabb csapás érte. Július végén egy halálos kimenetelű autóbalesetben elveszítettük két tagunkat. Rájuk is emlékezünk ezzel a rendezvénnyel.
Köszöntő, megnyitó: M. Pap Gergely a Hungari Dzsebedzsi Kulturális Hagyományőrző és Sportegyesület elnöke dr. Kelenik József igazgatóhelyettes, Dobó István Vármúzeum
Kovács Cs. Tamás Eger Megyei Jogú Város Önkormányzati képviselője
Mohács 500 projekt kutatási eredményei
dr. Bertók Gábor egyetemi adjunktus, Pázmány Péter Katolikus Egyetem, a Térinformatikai Kutatólabor vezetője
Demográfiai anomáliák Pest török kori muszlim temetőjében
Bernert Zsolt – Buzár Ágota muzeológusok, antropológusok, Magyar Természettudományi Múzeum, Embertani Tár
Egy oszmán kert
dr. Papp Adrienn régész, turkológus, Budapesti Történeti Múzeum
Vita
Az egri minaret régészeti kutatása
Rákóczi Gergely régész, Dobó István Vármúzeum
Bástya és rendszere
dr Morlin Bálint adjunktus, Budapesi Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Polimertechnika Tanszék
Dwín: Egy oszmán kori vár Iraki Kurdisztánban
Takács Bendegúz egyetemi tanársegéd, Pázmány Péter Katolikus Egyetem Régészettudományi Intézet
Magyar falvak, török földesurak
A birtokadományozási naplók adatbázisainak tanulságai
dr Sz. Simon Éva főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár
IV. Bogdán moldvai vajda lázadása a lengyel-oszmán diplomáciai kapcsolatok tükrében (1568–1572)
Balla Péter doktoranduszhallgató, Eszterházy Károly Egyetem
„…A törökösség ez országban oly gyűlölséges vétek…”–
Rosszindulatból indított törökpártolási vádak a 17. század második felében
dr. Komjáti Zoltán Igor történész
Vita
„Pusztulás és újjáéledés” –
Az egri egyházmegye településeinek török hódoltság alatti elnéptelenedése és azt követő benépesülése
Bánrévi Mónika doktoranduszhallgató, Eszterházy Károly Egyetem
Az utolsó egri pasák
dr. Sudár Balázs tudományos főmunkatárs, Magyar tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézet
Johann Adam Lachowitz török tolmács a Habsburg-udvar szolgálatában (1678–1709)
dr. Tóth Hajnalka egyetemi adjunktus, Szegedi Tudományegyetem Középkori és Kora Újkori Magyar Történeti Tanszék (betegség miatt elmaradt)
Hunting in Ottoman Empire 16th–17th Centuries and The Culture Behind – Vadászat az Oszmán Birodalomban a 16–17. században, és a kulturális háttere
dr. Murat Özveri elnök, Tirendaz
Dávid és a láncing
dr Péri Benedek egyetemi docens, Eötvös Loránd Tudományegyetem Török Filológiai Tanszék vezetője
A kacagány
dr Szőllősy Gábor nyugalmazott múzeumi főtanácsos, Magyar Mezőgazdasági Múzeum és Könyvtár
Asszonynak való mente, s papnak való köntös… –
a gyapjútól a ruháig a kora újkorban
Zay Orsolya régész, történész, Dobó István Vármúzeum
Vita
A huszárság létrejöttének kérdései a szakirodalom tükrében
dr. Igaz Levente történész
Lengyel delegáció
With fire and iron: Some elements of the 16–17th centuries Polish warfare and military culture in the shadow of the Turkish-Tartar threat.
An interpretation by Polish historical reenactors
(6 different lectures presented by 6 Polish reenactors)
Tűzzel-vassal: a XVI–XVII. századi lengyel harci kultúra néhány eleme a török-tatár fenyegetés árnyékában.
(Körkép 5 lengyel reenactor interpretációjában)
Jaroslaw Struczynski (huszár)
Piotr Rydzewski (páncélinges lovasság)
Bartosz Ligocki (könnyűlovasság)
Andrzej Mikiciak (hajdúk) Rafał Szwelicki (nyugati gyalogság)